huenru

„Szeged hírös város”

dekor-szeged-hirosBár a napóleoni blokádnak szerencsére egy idő után vége szakadt, azonban a fűszerpaprika – most már bátran így nevezhetjük – karrierjét nem lehetett megállítani. A Szeged környéki dohánytermelés technológiájának mintájára lassan ki alakult az a termesztési mód, amely gyakorlatilag ma is használatos, természetesen a tudományos technikai fejlődés korszerű elemeivel kiegészítve. Itt, a Dél – Alföld szívében az alsóvárosi Ferences szerzetesek 1748-as számadókönyve nevezi először nevén a paprikát, de az igazi fejlődés csak mintegy száz év múlva veszi igazán kezdetét. A nagy tömegben felfűzött paprikabogyók házak oldalán, kerítéseken és ágasokon szikkadtak, a csípősség csökkentésére általánossá vált a hasítás, erezés és magmosás, a törést, zúzást pedig forradalmasította a hengerszékek és köves berendezések megjelenése a száraz, szél és víz hajtotta, vagy éppen állati erővel működtetett paprikamalmokban. Az évszázad végére vált igazán világhírűvé a szegedi, s vele együtt a magyar paprika, a Pálfy testvérek, a Kotányiak, a Pick és a Csonka család jóvoltából, hogy csak néhányat említsünk. Mi sem jellemzi jobban a minőséget, mint az, hogy Ferenc József császár udvartartása is rendszeresen vásárolt pirospaprikát, de még a paprika őshazájába, Amerikába is exportáltunk, vélhetően nem csak az ottani magyarok örömére. Valószínűleg ezen események hatására alakult ki a mondás: „Szegedet a paprika tette a világ térképére”.